Köszöntő: Köves Slomó rabbi

„Emlékezz…!” – Tanítja az örökérvényű Szentírás. „Emlékezz, ne felejts…!” – utasít a Tóra.
Személyes – csak úgy mint közösségi – életünk jövőjének jelzáloga az emlékezés. Hiszen egy közösség, amelynek nincs múltja, annak jövője sincsen.
Sokszor nem egyszerű a múltba nézés. Nem egyszerű, mert olyan emlékeket is elő kell magunkban hívni, vagy személyesen, vagy kollektív emlékezetünkben, amelyek fájdalmasak, kellemetlenek, vagy akár olyanokat is, amelyekre nem vagyunk büszkék. De emlékeznünk kell, mert ha nem emlékezünk, nem tudunk a múlt hibáiból és tanulságaiból okulva egy szebb és fényesebb jövőt építeni.
70 éve, hogy a kétszáz éven át aktív, vitális óbudai zsidó közösséget is áldozatul ejtette a pusztító gyűlölet. Ártatlan embereket, nőket gyermekeket küldtek a halálba irigy gyilkosok, azért mert zsidók voltak. 70 év eltelt, de még mindig sikertelen próbálkozásnak tűnik megérteni, hogyan is történhetett ez meg, hogyan süllyedhettünk idáig, hogyan válhatott a békés közösségi lét az értelmetlen gyilkos irigység és gyűlölet martalékává.
De amikor most 70 év távlatából emlékezünk, nem csak döbbenetünket és borzalmunkat fejezzük ki, hanem annak is példát mutatunk, tudunk együtt emlékezni, tudunk a múlt hibáiból tanulni.
És mint zsidó közösség, azt is megmutatjuk, hogy minden fájdalom, minden pusztulás dacára, él és reneszánszát éli ismét a budapesti zsidóság. Él és reneszánszát éli az óbudai közösség is. A rég el feledt imák ismét felhangoznak az ötven évig gyalázott óbudai zsinagógában, az óbudai zsidó templomot megint megtölti zsidó iskolás gyerekek zsivaja.
Óbuda, a hely ahol a budapesti zsidóság bölcsője volt, ismét aktív része az ébredező magyar zsidó közösségnek, fontos építő eleme a nyitott, egymás felé forduló közös jövő építésének.

Köves Slomó
Óbudai Zsinagóga rabbija