Óbudai zsidóság története

Az óbudai zsidóság újkori története gyakorlatilag együtt született meg Óbuda török utáni történetével, hiszen a település első lakosai között nagyon hamar megjelentek az izraeliták is. Magyarországon az újkori gyülekezetek általában földesúri birtokokon születtek, mivel a szabad királyi városok többségében nem telepedhettek le zsidó lakosok. Óbuda esetében a Zichy-család szívesen és oltalompénz (schutzgeld) ellenében befogadta őket, így a zsidóság földesúri védnökség alatt élhetett, cserébe (az adó mellett) bekapcsolta Óbudát a kereskedelmi hálózatba.[1] A 18. század elejétől így kialakult az újkori zsidó közösség Óbudán, amit héberül Oven Jásén-nak vagy Ofen Jásán-nak hívtak.[2]

A 18. századdal kapcsolatos szakirodalomból és a korabeli összeírásokból kiderül, hogy a betelepült zsidó lakosság nagyrészt Cseh- és Morvaországból, kisebb részt Lengyelországból származott, illetve elenyésző számban jöttek más tájakról is, például osztrák vagy olasz területekről vagy különböző magyarországi uradalmakból.[3]

Pest megye 1725-ös óbudai dicalis összeírásában[4] már 10 családfő neve szerepel, a két évvel későbbi összeírásban pedig már 26 nős férfiról olvashatunk részletesebb adatokat, (ami azt jelenthette, hogy kb. 115 fős zsidó közösség élt akkor Óbudán), köztük Marcus Mandelről, aki ebben az időben betöltötte a zsidóbíró szerepét.[5] A zsidóbíró funkciójának megléte arra utal, hogy az 1710-20-as években már egy kiépülőben lévő zsidó közösség (Communitas Judaeorum) működött Óbudán. Erre vonatkozóan biztos adatot nem mondhatunk, mivel az óbudai zsidósággal kapcsolatban eddig előkerült legkorábbi szerződés 1732-ben lépett érvénybe, ami elsősorban a templommal és a temetővel foglalkozott.[6] Azonban 1727-ből már ismert olyan irat, ami az óbudai zsidó imaház (Judenschule) meglétét bizonyítja.

Az 1720-as évek tisztázatlan zsidó közösségi viszonyait követően a szakirodalom korabeli források alapján[7] egyértelműen megállapítja, hogy 1737-re egy működő zsidó község alakult ki, amely nagyobb, mint a budai hitközség. A század utolsó, sok adatot tartalmazó összeírására 1784-ben került sor, ami alapján Óbudának 1649 zsidó lakosa volt.[8]

Ez az egyre növekvő közösség Óbudán belül elsősorban a zsinagóga körül helyezkedett el, ott, ahol a Duna mellett kiöblösödött a mai Lajos utca. A népnyelv ezt a területet akkoriban „Juden Platz”-nak hívta. Az 1730-as évek végére az óbudai közösség vagyonosság (17 ló, és 27 családnak volt cselédje) alapján túltett a teljes jogi helyzetébe visszakerülő és ismét fővárossá váló budai hitközség vagyonán.[9]

Az 1738/39-ben Pesten, Budán és Óbudán pusztító pestisjárvány természetesen a zsidó lakosságot sem kímélte és annak ellenére, hogy erre vonatkozó adatok nem maradtak fenn a többségi társadalom halálozási arányaiból jól lehet következetni a zsidóság halálozására is. Hozzávetőleg egy év alatt közel 900-an haltak meg Óbudán, ami az akkori népességnek közel a fele lehetett.[10] Ebből arra lehet következtetni, hogy a zsidóság is ilyen arányú veszteségeket szenvedhetett el, azonban a folyamatos bevándorlás ellensúlyozta a járvány pusztítását.

A 18. századi óbudai zsidó község rendjéről, belső életéről először az 1746. január 1-jén kiadott kiváltság és rendszabályból értesülhetünk, amelyet Bercsényi Zsuzsanna adott a közösségnek.[11] A grófnő rendelete szabályozta a templomi viselkedést, megtiltotta a civakodást, a zenebonát és a verekedést. A temetőt, a zsinagógát és a közösség két házát a hitközség birtokában hagyta, illetve a rendelkezés értelmében a zsinagóga újra felépíthető, sőt megnagyobbítható lett. A rendelet tiltotta idegenek temetését, illetve szabályozta a bíró, az esküdtek és a kisbíró választását. Ennek értelmében a választás idejét a hitközség döntheti el, a választás pedig úgy történik, hogy az uradalom (grófnő) tisztségenként 3-3 embert javasol, akik közül a hitközség választ. Az ebben az évben tartott összeírásból az is kiderül, hogy a hitközség alkalmazásában állt már kántor, tanító, templomszolga, illetve a rabbi állást is betöltötték. Az 1746-os kontraktus után két évtizeddel később, 1765-ben Zichy Miklósné (Berényi Erzsébet) grófnővel kötött,[12] illetve 1766-ban a Magyar Kamara által aláírt,[13] az előző évi kontraktus megújítása és kibővítése által részletes képet kaphatunk a korabeli óbudai zsidó közösség helyzetéről, kötelességeiről, jogairól, körülményeiről.[14]

A dinamikus fejlődés eredményeként kijelenthető, hogy a 18. század utolsó harmadára Óbuda lett a korabeli Magyarország egyik legnépesebb és gazdasági értelemben legerősebb zsidó közössége.[15] Azt is lehet mondani, hogy az óbudai közösség ekkoriban gyakorlatilag a pesti zsidó közösséget helyettesítette. Óbuda bizonyos szempontból a zsidók számára Pest külvárosát jelentette, így az óbudai hitközség számbeli és gazdasági emelkedése szoros összefüggésben volt Pest gazdasági emelkedésével is.[16]

Mindemellett az óbudai hitközség szerepének országos jelentőségét mutatja, hogy az ország többi hitközsége sokszor fordult az óbudaiakhoz közbenjárásért, segítségért például az adók igazságos elosztásának kérelmével.[17] 1788-ban pedig Óbudán tartották a magyarországi zsidók vezetőinek országos tanácskozását, ami többek közt a zsidók hadkötelezettségével kapcsolatban terjesztett kérvényt a hatóságok felé.[18] A magyar zsidó felvilágosodás egyik elindítójának, az emancipációs mozgalom úttörőjének, egy igazi reformernek Chorin Áronnak a pere is itt zajlott 1805-ben. Münz Mózes híres óbudai rabbi ide idéztette bíróság elé Chorint, akit eszméinek visszavonására szólítottak fel, ellenkező esetben eretnekség miatt megszégyenítésként le kell vágnia a szakállát. Chorin azonban az állami kormányzathoz fordult, amely érvénytelenítette az ítéletet.[19]

Országos viszonylatban az óbudai hitközség lélekszáma továbbra is magasnak számított, ráadásul 1820-ban kezdték el az izraelita templom felújítását, aminek eredményeként 1821-ben már fel is avatták az új, minden tekintetben impozáns, ma is látható óbudai zsinagógát.[20]

A reformkorban a hitközség tekintélye folyamatosan tovább növekedett, amit jól érzékeltet, hogy iskolát, kórházat működtettek, szerepet vállaltak a Nemzeti Múzeum megalapításában, illetve az 1848/49-es szabadságharcból is kivették a részüket.

A 19. század közepétől a rohamosan fejlődő pesti zsidó közösség miatt, ami vonzotta és „elszipkázta” a jómódú óbudai lakosokat, az óbudai hitközösség háttérbe szorult. Az óbudai zsidóság Pestre áramlása már a 18. század végén, II. József intézkedéseinek hatására megindult. Ugyanakkor ebben az időszakban a pesti lét alapvetően gazdasági tevékenységet jelentett, és a pesti hitközségi tisztségek betöltése nem jelentett vonzó szerepet a tehetősebb óbudai családok számára. Az 1820-as évekre az átköltözés folyamata felgyorsult, aminek az 1838-as árvíz újabb lendületet adott, hiszen az óbudai zsidóság élettere jóval kiszolgáltatottabb helyen volt, mint Pesten. Ráadásul az árvíz által megtépázott egzisztenciákat érdemesebbnek tűnt – a több lehetőséggel kecsegtető – Pesten újjáépíteni.[21]

A század második felétől kezdve Óbuda már erőteljesen lemaradt a pesti közösséggel szemben, bár országos tekintetben még jelentős közösségként tekintettek rá ekkoriban is. A hitközség hanyatlását jól szimbolizálja az a tény, hogy ebben az időszakban 23 éven keresztül nem volt betöltve az óbudai rabbi állás.[22]

Az emancipációs változásokat, illetve az 1868/69-es nagy kongresszust követően az óbudai gyülekezet a kongresszusi irányzatot (neológ) képviselte, annak viszont egy konzervatívabb ágát, amiről egyrészt a zsinagóga hagyományos elrendezése, az orgona hiánya, illetve rabbijainak iskolái és munkásságuk is tanúskodott.[23]

A 20. század elején, de még inkább a két világháború közötti időszakban az óbudai hitközség élete a korábbi pangás ellenére ismét fellendült. Habár a 18. században létesített kórház 1908-ban megszűnt, azonban több, újabb közellátási, közösségi intézet jött létre, mint például az „Aggok háza” vagy a „Szeretetház”, illetve a 19. század ’80-as éveiben megszűnt népiskola 1920-ban újra megnyitotta kapuit. Emellett egyre több egyesület, szervezet is létrejött (Solos-Szeudosz, Talmud-Tóra), ami a helyi kulturális, társadalmi élet fellendülését jelezte.[24] Mindezt alátámasztja az is, hogy 1929-re az óbudai hitközség létszáma 5500 főre emelkedett, ami azt jelentette, hogy országos szinten a tíz legnagyobb létszámú hitközség között tartották számon.[25]

A ’40-es években bekövetkező változások miatt egy, a németek által 1944. március végén készített kimutatás alapján az óbudai hitközségnek 3600 tagja volt. A látványos létszámcsökkenés számos okra vezethető vissza. Egyrészt volt egyfajta természetes biológiai fogyás, másrészt jelentős méreteket öltött az elvándorlás, illetve a felerősödött kikeresztelkedési hullám is éreztette hatását.[26]

A holokauszt Óbuda és az óbudai zsidóság életében is kiemelt szerepet játszott, hiszen az Óbudai Téglagyárban gyűjtötték össze és a Bécsi úton vitték munkaszolgálatra a fővárosi zsidóság egy részét. A Pilisen keresztül Szőny és Győr irányába vezetett gyalogmenetek papíron leírt célja, hogy az osztrák határ erődítési munkáihoz emberanyagot biztosítsanak. A „Soá, a szenvedések útja” mintegy 3000 áldozatot követelt Óbudán.[27]

A háború után rögtön, 1945-ben Neumann József vezetésével újjáalakult az óbudai hitközség, de erejét nem tudta visszaszerezni, hiszen híveinek nagy része odaveszett a háborúban. A helyzet súlyosságát növelte, hogy 1948-ban államosították az iskolát, majd a következő évben az óbudai hitközség beolvadt a nagy budapesti hitközségbe. 1956-ig még Neumann volt a főrabbi, de a közösség egyre jobban elnéptelenedett, míg végül 1958-ban elveszítette önállóságát és a budai körzethez csatolták. A zsinagóga az 1960-as években került az állam fennhatósága alá, és ezek után az óbudai hívek a Frankel Leó utcai templomot látogathatták. [28]

Készítette: Óbudai Múzeum (2014)

[1] Haraszti György (é.n.): A százkilencven éves óbudai zsinagóga (Bp. III. Lajos u. 163.) és hívei. Elektronikus dokumentum: http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1518/ 2013.október 10.

[2] Haraszti György (é.n.): A százkilencven éves óbudai zsinagóga (Bp. III. Lajos u. 163.) és hívei. Elektronikus dokumentum: http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1518/ 2013.október 10.

[3] Büchler Sándor (1901): A zsidók története Budapesten. A legrégebbi időktől 1867-ig. Budapest: Izr. Magyar Irodalmi Társulat 271.

[4] MNL OL Acta Judeorum (C 29), 40789 mikrofilm, 1725-ös összeírás, 209. o.

[5] MNL OL Acta Judeorum (C 29), 40789. mikrofilm, 1735-1738 összeírás, 61-63. folió

[6] Gál Éva (1992): Az Óbudai uradalom zsidósága a 18. században. Különnyomat a Századok 1992. évi 1. számából 8. o; MNL OL Zichy-család levéltára (P 707), 464. cs., 251.

[7] Erre az időszakra vonatkozóan több összeírás, kimutatás áll rendelkezésre: 1725: megyei dikális összírás (Pml CP.II.33.), 1727: összeírás (MOL Acta Jud. Lad. A.), 1732/33: Canonica visitationes, 1737: összeírás (MOL Acta Jud. Lad. A), 1746: Kiváltságok és rendszabályok (Zichy Péternétől), 1765: Privilégium (Zichy Miklósnétől), 1766: Privilégium (Kamarától)

[8] MNL OL Pest-Pilis-Solt vármegye összeírása – Summarium animarum (1779-1843), 34448. mikrofilm, 2.o.

[9] Büchler Sándor (1901): A zsidók története Budapesten. A legrégebbi időktől 1867-ig. Budapest: Izr. Magyar Irodalmi Társulat 273.

[10] Létay Miklós (1997): Az óbudai Szentháromság-szoborcsoport IN Szvobody Domanszky Gabriella (szerk.) Tanulmányok Budapest Múltjából XXVI. Budapest: BTM és BFL

[11] Büchler Sándor (1901): A zsidók története Budapesten. A legrégebbi időktől 1867-ig. Budapest: Izr. Magyar Irodalmi Társulat 274-275. o.

[12] MNL OL Contractus, conventiones et transactiones 17. sz. – 1910 (E 138), Tom. 15, No. 121-122.

[13] MNL OL Neoregestrata Acta /NRA/ (E 148), Fasc. 102, Nr. 16, – X 22, 5890. mikrofilm 1-7.o.

[14] Büchler Sándor (1901): A zsidók története Budapesten. A legrégebbi időktől 1867-ig. Budapest: Izr. Magyar Irodalmi Társulat 290-293. o.

[15] Gál Éva (1992): Az Óbudai uradalom zsidósága a 18. században. Különnyomat a Századok 1992. évi 1. számából 26. o.

[16] Gál Éva (1992): Az Óbudai uradalom zsidósága a 18. században. Különnyomat a Századok 1992. évi 1. számából 27. o.

[17] Benoschofsky Ilona (1977): Képek a régi óbudai zsidóság életéből IN Új Élet XXXII. Évf. 14. sz. 1977.07.15.

[18] Komoróczy Géza (2012): A zsidók története Magyarországon. A középkortól 1849-ig. I. kötet Pozsony: Kalligram 896.

[19] Haraszti György (2004): A magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ortodoxia és a neológia szétválásáig. PhD disszertáció, elektronikus tanulmány Budapest: Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem 177-179.

[20] Haraszti György (é.n.): A százkilencven éves óbudai zsinagóga (Bp. III. Lajos u. 163.) és hívei. Elektronikus dokumentum: http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1518/ 2013. október 10.

[21] Hrotko Larissza (é.n.): A pesti zsidó telepesek óbudai gyökerei. Elektronikus tanulmány. http://www.pointernet.pds.hu/kissendre/judaisztika/20061225185124927000000347.html 2013. október 10.

[22] Haraszti György (é.n.): A százkilencven éves óbudai zsinagóga (Bp. III. Lajos u. 163.) és hívei. Elektronikus dokumentum: http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1518/ 2013. október 10.

[23] Haraszti György (é.n.): A százkilencven éves óbudai zsinagóga (Bp. III. Lajos u. 163.) és hívei. Elektronikus dokumentum: http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1518/ 2013. október 10.

[24] Óbuda szócikk IN Újvári Péter (szerk. ) Magyar Zsidó Lexikon Budapest: Pallas 658-659.

[25] Nagy Péter Tibor (szerk.) (2006): Hitközségek szerinti mutatók adatbázisa. Elektronikus adatbázis. http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/hitkozseg.html 2014. január 10.

[26] Haraszti György (é.n.): A százkilencven éves óbudai zsinagóga (Bp. III. Lajos u. 163.) és hívei. Elektronikus dokumentum: http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1518/ 2013.október 10.

[27] Haraszti György (é.n.): A százkilencven éves óbudai zsinagóga (Bp. III. Lajos u. 163.) és hívei. Elektronikus dokumentum: http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1518/ 2013.október 10.

[28] Haraszti György (é.n.): A százkilencven éves óbudai zsinagóga (Bp. III. Lajos u. 163.) és hívei. Elektronikus dokumentum: http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1518/ 2013.október 10.